Amikor stresszkezelésről gondolkodom, nekem kettéválik a téma. Két irány jelenik meg:
- Mit tehetek, hogy már most egy picivel jobb állapotban legyek? >> Ide tartozhat relaxáció tanulása, pihenés beiktatása, bármi, amiben regenerálódni tudok addig, amíg feszes a tempó, sok a feladat, nehéz a helyzet.
- Mit tehetek rendszer szinten azért, hogy a változásokat jobban kezeljem? Mit alakíthatok azon, ahogyan a dolgokra reagálok, ahogy a helyzeteket megélem? Mit tudok változtatni, hogy könnyebb legyen?
… és az első irányra pont azért van szükség, mert ez a második általában egy hosszabb ügy, és addig is, szükség van fellélegzésre, töltekezésre.
Stressz tréning hirdetéseknél általában azzal találkozom, hogy “sok a feladat / elvárás”, mintha ezen múlna. Azzal egyetértek, hogy sok az elvárás, de ez gyakran inkább belülről jön.
Rengeteg feladatot ellátó emberek is tudnak nyugodtan, kiegyensúlyozottan működni, és alig valamit csináló emberek is tudnak órákat eltölteni aggódással, szorongással.
Nem mindig függ össze a kettő.
Amikor kamaszokkal dolgozom, fontosnak tartom, hogy
újra meg újra tudatosítom magamban: 5 év múlva felnőttek lesznek.
És ilyenkor gondolatban párhuzamba állítom, hogy ugyanerről a témáról hogyan gondolkodnék, ha felnőttekről lenne szó.
Nekem a “stressz” félelem, szorongás, lefagyás – beleragadva egy helyzetbe, állapotba. Ja és persze én is csinálom! Rengetegszer tudok stresszelni olyan dolgon, amin máskor nem szoktam. És gyakran veszem észre, hogy több időt töltök az aggódással, mint amennyi utána pl. egy feladat elvégzése, amitől szorongtam.
De talán a legrosszabb benne, hogy az érzés, a készenlét, a feszültség ott marad.
Több képernyő megnyitva
A stresszkezelés nyomozó munka. Sokszor már az nagy előrelépést hoz, ha tudatosítjuk, mi minden van egyszerre. Lehet, hogy simán megbirkóznék 3 beadandóval és 2 vizsgával, ha mellette nem lenne rendszeres konfliktus otthon, vagy az, hogy a barátaim valamiért nem állnak velem szóba, és nincs kinek elmondanom, ami bennem történik, nincs kivel elmenni kicsit csak úgy lenni.
Miért jó ezt tudni? Hogyan segít az, ha láthatóvá, hallhatóvá válik?
Úgy, hogy kiderül, hogy ez sok. Hogy normális dolog ebben elfáradni, és hogy nehéz ezt bent tartani így kavarogva. Mert azzal, hogy valamit kimondok, azzal számomra is érthetőbbé válik, rendeződik, és minél többször mondom el, annál könnyebben kezelem. Újra meg újra átrendezem.
És segít azzal, hogy van esély egymás mellé tenni a sok mindent, és ránézni arra, kideríteni, hogy mi a fontos ezekben, mire van szükségem, mit érzek, mi esne jól. Lehet, hogy még a világot nem tudom megváltani, de legalább egy dolgot tudok tenni azért, hogy picit jobban legyek.
LEVEL 2 – Új válaszok kialakítása
Már az is egy új válasz lehet, ha kimondom, hogy ez így sok, és teljesen érthető, hogy így érzek (ahhoz képest, hogy jaj mi történik, velem van a baj, biztos mindenki tudná kezelni, csak nekem nem megy).
Én csak olyan dolgokon szoktam stresszelni, ami fontos – de az nem mindig egyértelmű, hogy mi a fontos benne.
Ha egy olyan helyzetben csalódom, amire sokat építettem, és nagy reményeim voltak vele kapcsolatban (pl egy társaság, ahol végre otthon lehetek), akkor egy tartóoszlopom válik instabillá.
Nem várhatom el magamtól ugyanazt a működést.
A coaching számomra erre ad lehetőséget: megérteni a működésem (hogy normális, hogy adott helyzetben így reagálok) és megismerni, mélyebb szinten ismerni az igényeim. És lépni.
Nagy csapda úgy gondolkodni önmagamról, hogy ilyen vagyok. Azt hozza be egy ilyen gondolat, hogy belekényelmesedek egy helyzetbe, és azt feltételezem, hogy innentől minden jól / rosszul / így / úgy fog működni.
Elfelejtek figyelni, tájékozódni.
Változások – és ahogy reagálunk rá
Amikor egy stresszes időszak van, ott általában sok a változás – kint és bent.
És ami kint változás, arra benti változás is érkezik: ki kell találnom, hogyan illesztem a többi dolog közé. Bent pedig változhat az, hogy mi esik jól, mi fontos, mi kevésbé.
Rájöhetek, hogy valami már egyáltalán nem érdekel, sőt idegesít, untat, vagy rájöhetek, vagy még érdekesebb dolgok vannak, mint eddig gondoltam, és akarom azokat is beilleszteni az életembe. Vagy: rájövök, hogy az eddigi eszközeim most valamiért nem működnek, nem tudom megnyugtatni magam, kicsúszik a kezemből az irányítás, minden irritál.
Egy 2 éves gyereknél valahogy könnyebben elfogadjuk, hogy változnak az igényei, másfajta tanulásra van szüksége – egy kamasznál (vagy akár önmagunknál) elvárunk egyfajta folytonosságot, hogy minden menjen magától. Minden nap, minden évben ugyanúgy.
Pedig a stresszkezelés lényege általában az új válaszok kialakítása. Megtanulni másként reagálni az új helyzetekre. Egy szintlépés. Nem problémamegoldás, inkább újrarendeződés, új készségek kialakítása/megtanulása.
MIt kaphat egy kamasz egy folyamatban?
Beszélhet.
Beszélhet arról, amit érez, arról, ahogyan megél helyzeteket.
És megkönnyebbülhet attól a feszültségtől, ami ezeknek a benntartásával jár.
Ezután pedig ötletelhet. A „mi a rossz”, „mivel van baj” után tud azzal foglalkozni, hogy hogy lenne jó, mire van szüksége, és hogy mit tehet érte. Dönthet arról, hogy hogyan csinálja és mivel kezdje.
Nem mindent és nem tökéletesen, de van nála egyfajta kontroll – irányít. Megélheti, hogy segít magán, tudja kezelni a dolgokat.
És persze ez nem azt jelenti, hogy minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Mert egy csomó helyzetben a tanulásának a témája pont az, hogy hogyan tud megbékélni azzal, hogy pár dologban nem nála van az irányítás, hogy valaki nem érti meg, hogy nem tehet meg mindent, amit akar, hogy vannak határai. És talán tanul arról is, hogy az igényeit hogyan tudja úgy jelezni, hogy ez a másik félnek is befogadható legyen.
