Célok, lehetőségek, elvárások
Vannak dolgok, amiket kár kérni, hogy ne legyenek, mert úgyis vannak. Bármibe belekezdünk, lehet, hogy nem mindig tudatosul, de mindig vannak reményeink, vágyaink, elvárásaink.
Hiába mondanám, hogy ne legyen, automatikusan megjelenik valami.
Lehet, hogy valami nehézség, gubanc van, amit egyedül nem tudok vagy nehéz lenne kezelni, és akkor azt mondom: ez ne legyen, vagy van bennem egy érzés, vágy, egy vízió, ami felé megyek. A folyamat elején általában mindkettő homályos, általános.
Ahhoz, hogy tudjuk, egy irányba tartunk, fontos, hogy legyen tiszta, ki mit vár el eredményként.
A nulladik találkozót ezért is tartom fontosnak. Találkozunk, érzékelhetjük, hogy a másik milyen, hogy van-e kedvem vele dolgozni, és van rá lehetőségünk, hogy a témával kapcsolatban eljussunk egy közös megértésig arról, hogy mi legyen, hova érkezzünk a folyamat végére.
Egy folyamat szólhat meghatározott időre (pl. 3 hónap) vagy alkalmakra (8 alkalom). Ezekről a keretekről is beszélünk, egyeztetünk a nulladik, előkészítő találkozón.
mi történik a folyamat szakaszaiban? ismerkedünk
Egy minimális bizalom kell az elinduláshoz, de teljesen természetes, hogy az első 1-2 alkalom az ismerkedésről szól. Felnőttel vagy kamasszal egyaránt kell pár alkalom, amíg „megérkezünk” abba, hogy tényleg rá figyelek, és nem irányítani akarom, tényleg az ő nézőpontja, igényei érdekelnek, hogy tényleg az ő megélésében szeretnék segítséget adni, hogy értse magát, és észlelje, hogy mi az, ami benne történik.
Ez idő. Általában nem szoktunk így beszélgetni – és valljuk be, egy kamasz nem ehhez van hozzászokva.
Hogy mi is pontosan a cél, az akkor derül ki, amikor kibontjuk, és elkezdjük megvizsgálni a részleteket.
Mit jelent az pl., hogy „jól lenni” vagy hogy „barátokat szerezni„? Mindenkinek mást. Van, akinek azt, hogy legyen 3-4 baráti köre, ahol 8-10 ember van, és folyton legyen valami program. Másnak 2 ember bőven elég, akikkel tud beszélgetni és nagyokat hallgatni.
Felnőttként ez banálisan hangozhat, de kamaszként, amikor minden arról szól, hogy „legyél ilyen” és „miért nem vagy olyan”, még nem kiforrottak ezek a szempontok. Amikor viszont elkezd összeállni, hogy élmény szinten mi is az, amire vágyik, akkor sokszor már egy teljesen más cél fogalmazódik meg, mint a nulladik találkozón.
Bízni az alapokban
Sok szülő azt hiszi, hogy a szakemberben kell bíznia.
Szerintem fontosabb bíznia önmagában (hogy megtett mindent, hogy átadta azokat az értékeket, amiket fontosnak tartott) és a gyermekében (hogy az értékrendje mellett van egy belső órája, amivel tudja érzékelni, mi OKÉ, és mi nem az).
Hogy meg fogja tudni állapítani, hogy ez hasznos-e neki, jut-e előrébb abban, hogy mit akar és mit tehet magáért az aktuális helyzetben.
Én bízom ezekben, és építek is rá.
Na meg bízok a módszerben.
Tudom és tapasztaltam, hogy előre visz, ha ismerem az igényeim, és tudom, hogy lehet változni, és elérhető, hogy legyen irányítás a kezemben ehhez.
Történjen már valami!
Amikor valami nagyon rossz (és hát legtöbbször akkor megy valaki szakemberhez, ha már az), akkor az elvárások között kimondatlanul ott szokott lenni, hogy a másik tegyen csodát, valahogy szüntesse meg azt, amivel baj van. Javítson ki, szereljen meg. (Én legalábbis így szoktam, ha beszűkül a figyelmem.)
Sajnos ilyet nem tudok.
De azt meg tudom ígérni, hogy felnőtt módra beszélgetünk megoldásokról.
(És Itt a „felnőtt módra” azért amúgy vicces, mert néhány kamasszal sokkal nagyobb tudatossággal és felelősséggel beszélgetünk érzésekről, igényekről, célokról, mint sok felnőttel.)
Egyenrangú félnek tekintem, aki tud magáról dönteni. Én nem döntök helyette. Nem adok tanácsot, nem oktatok, nem javaslok, nem irányítok. Megosztom a tudásom és a nézőpontom, de minimum melléteszek 5 másikat, hogy lehessen sokból válogatni, vagy lehessen válaszul új szempontokat generálni.
Ez nem egy lázcsillapító, inkább életmódváltás vagy gyógytorna. Megtanulom használni az izmaimat, hogy szabadabban mozoghassak.
Ilyen értelemben akkor mi lehet eredmény?
Kinek – mikor – mi.
Más egy bátor, tettre kész 17 évessel dolgozni útkeresésen, pályaválasztáson, és más egy 14,5 évessel azon, hogy szorong közösségben és szeretne barátokat. Ha nyíltan beszélhetünk a témáról, akkor fokozatosan kirajzolódik, mi a vágyott eredmény.
Néha eljutunk egy konkrét cselekvésig (pl.: mostantól ebben a helyzetben így és így fogok reagálni), néha pedig az is egy hatalmas munka eredménye, ha az önostorozás és megfelelési kényszer helyett tudunk arról beszélni, hogy mi az ő igénye, hogy neki hogyan tetszene ez vagy az.
És ez például csoda.
De rendelésre megjavítani, megszerelni egy kamaszt / gyereket azzal, hogy megmondom neki, hogy mit hogyan csináljon – ilyet nem fogok.
Ennek a folyamatnak pont ez az önismereti tanulás, önreflexió, tudatosság a célja. És a haladás ebben nem időre megy. Kár egy kívülállónak sürgetni.
önállóság, érési idő, eredmény
Egy ember önállóságának az egyik alapja, hogy ő maga állapítja meg, hogy neki mi a jó, és hogy halad-e az úton – jutott-e előrébb.
Lehet könnyű, lehet nehéz, de se szülőként, se szakemberként nem tudom megállapítani / nem állapíthatom meg egy kamasz helyett, hogy ő előrébb van vagy sem.
Ezt neki kell. Az ő hatásköre.
Felnőttként is egy fejlődési folyamat, amíg megtanuljuk figyelni az eredményeinket, reflektálni arra, hogy mi sikerült, mit akarunk legközelebb másként.
A kérdés, hogy ki mikor kezdi.
Na és hát mekkora előny, ha egy kamasz már tizenévesen tud ilyet gyakorolni.
És néha kell az ülepedési idő.
Lehet, hogy az a munka, amit egy kamasz elvégez (figyel, keres, ötletel, kipróbál), nem pont most fog beépülni és láthatóvá válni. Lehet, hogy az eredmény pár hónappal később jelenik meg.
Mindannyiunknak vannak ilyen élményeink, amikor utólag realizálódik, hogy valami olyan dolgon múlt a teljesítményünk, amit jóval korábban csináltunk meg / változtattunk, és hogy akkoriban sikertelennek tűnt. Hogy az agyunknak kellett egy átállási idő.
Vagy – amit az egyik területen (pl. a szülőkkel való kommunikációban) be akarok építeni, hasonló helyzetben a tanárokkal / barátokkal elkezd működni. Ott már elkezdem használni.
az én személyes célom
Én azon dolgozom coachingban, hogy aki ott ül velem szemben, és kiutat keres egy helyzetből, bízzon magában.
Bízzon a megérzéseiben,
bízzon az aktuális döntéseiben,
bízzon a befektetett munkájában.
Bízzon abban, hogy érdemes álmodozni és építkezni, érdemes tenni azért, hogy szabadabban éljen.
Pontosabban: az én célom, hogy közvetítsem felé, hogy én bízom benne, és abban, hogy képes arra, hogy fejlődjön.
Kapcsolatteremtésben, önkifejezésben, érzelmek kezelésében, útkeresésben.
